Töltött káposzta, megint másképp

Nagyon régen volt egy paleo töltött káposzta receptem, amit meg is osztottam. Azóta is mindig mással helyettesítettem a rizst, általában hajdinával cseréltem ki.

ez az abálás (aztán lefedtem)

És.

Változtak a viszonyok, elköltöztem Skóciába. Itt nincs savanyú káposzta. (Igen, tudom, hogy van az üveges német, amit a lengyel részlegen lehet kapni, de annak más az íze, mert nem tejsavas erjesztéssel készül. Ez engem nem zavar, de nem használom töltött káposztához.)

Viszont a magyarok mindenből is tudnak főzni, gyerekkoromban édeskáposztából is ettem töltött káposztát, meg toros káposztát is, szóval gondoltam kipróbálom.

Arra emlékeztem, hogy kell csinálni valamit a káposztával, és mivel az internet a barátom, megnéztem :) És persze, amikor megnéztem, eszembe jutott, hogy sós vízben abálni kell (forrásban lévő vízben főzni kb. 10-15 percet). Milyen nagyszerű, hogy visszajönnek a régi emlékek :)

Egy közepes fej káposztám volt, azt előfőztem. Leszedtem róla pár levelet, hogy megtöltsem. De mivel én a csupasz gombócot jobban szeretem, a nagy része olyan lett. Meg azért is, mert nem akartak szépen lejönni a levelek és nem volt türelmem fejtegetni "órákig" :)))

lecsöpögtettem, hagytam hűlni

A töltelék alapja már készen volt, a Házhozkolbász* kolbászhús-keveréke. Ehhez tettem még aprított hagymát és fokhagymát, sót, borsot, köményt, 1 tojást, és 1,5 csésze nyers (mosott) quinoát.

Aztán a káposztát összevágtam, és a nagy lábas aljára kerül, arra a töltelékek, majd megint káposzta. Sóztam, borsoztam, pirospaprikát szórtam a tetejére, felöntöttem annyi vízzel amennyi ellepte, és hagytam főni 2-3 órát. Én az elején felforralom (nagy lángon rotyog), utána pedig nagyon kicsire leveszem, hogy épphogy főjön.)

egy adag ebéd

a csupaszok egyike

A végén kb. 20 töltelék lett, amit 4 részre adagolva tettem a hűtőbe, egész heti ebédem lesz :)))

---

Házhoz kolbász: a Skóciában élőknek ajánlom szeretettel Attila (a "magyar hentes") áruit, mert nagyon ízletesek és minőségi alapanyagból készülnek. Korrekt áron, tervezhető kiszállítással.

Kimchi

Először csináltam kimchit. Régóta szeretem. Először Judittól hallottam róla sok-sok évvel ezelőtt, és mindig kiváncsi voltam rá milyen lehet. Aztán lett egy kimchi-spanom (Réka ;) ), aki amikor készített, mindig hozzott nekünk - a láthatatlan baráti körbe :D

Azóta tudom, hogy szeretem a kimchit. De mindig volt kétségem, lévén hogy nálunk csak én szeretem, és én sem annyira, hogy végtelen mennyiséget megegyek belőle. Ugye tudjuk, hogy a csípős melegít, plusz fertőtlenít, szóval jó az. De nem mindegy mennyire orr- és könnyfolyós... Nálam van ennek határa :)))

De annyira ki akartam próbálni, hogy minden követ megmozgattam a hozzávalókért. Így is volt, ami nem az vagy nem olyan volt, mint a receptben, amit a youtube-on találtam, de ezen elegánsan túltettem magam. 

És persze a recept egy éktelen nagy dunsztos üvegre volt méretezve, át kellett számolni, és még nem is SI mértékegységben számolt a nő... Nem baj, kiszámoltam :)

A hozzávalók

Végül 2 kínai kelből készült (mert a saját üvegemet vettem mértéknek).

Először elkészítettem a pasztához az alapot. Nem volt rizslisztem, szóval a Rékától tanult módon rizst daráltam, és azt főztem fel. Egy marék (3/4 ek) rizsdara, 3/4 ek cukor, 2 dl vízben felforralva, majd megvártam amíg kihűlt. Érdemes ott lenni és kevergetni, hogy 1. ne fusson ki :D 2. ne égjen le :D

Közben a videóból kilesett módon szétvágtam a kínai kelt, megmostam, besóztam és félretettem. Kb. 2 órát állt a sóban, és autentikusan fél óránként megforgattam és meglocsoltam az eresztett lével.

Ezeket a hozzávalókat gyufára vágtam a pasztához: fél-fél csésze répa, retek, mogyoró, zöldhagyma.

 Ledaráltam az aprítóban 1/2 csésze fokhagymát  (de amúgy nehézkes nekem a "csészézés", szóval 5-6 gerezd volt), egy kis fej vöröshagymát, fél kisujjnyi gyömbért, és a kihűlt rizslisztes alapléhez kevertem. Hozzáöntöttem még 1/3 csésze halszószt és 1/3 csésze csilipelyhet. (A nő két csészével adott hozzá...)

Közben a kínai kel szépen "megszottyosodott". Amikor letelt a 2 óra, többször átmostam, és mivel nekem kicsi üvegem van, szét is daraboltam. Megkenegettem a leveleket, és üvegbe tettem. Erről nem készült kép, mert nem volt othhon senki és nem akartam ősszenyúlnyázni a telefonomat :)))

Végül egy nagy üveg és egy nutellásüvegnyi lett.

3-4 nap után kezdett szépen levet engedni és forrni. Akkor szedtem ki kóstolót Arinak, és én is megkóstoltam. Hát... Marta a számat rendesen, és íze is volt, bár nekem kicsit sótlan. Összességében azt gondolom, hogy egyszer érdemes volt kipróbálni, de nem fogok rendszeresen készíteni, és ha valaki körülöttem csinál, felesben szívesen besegítek. ( = több macera, mint amennyire ízlik)

A vlogger nő viszont továbbra is a kedvencem, mert nagyon autentikus, és ráadásul jól értem az angolját. De lehet alá aláírást választani, szóval akkor is pillants rá, ha nem szoktad érteni az angolt.

Frissítés: 

December 16-án tettem el a kimchit, folyamatosan kóstolgattam, nekem nem volt az igazi (nem volt olyan íze, mint Rékáénak :D ). Amit kóstolóba vittem, arról jó visszajelzés jött. De én nem voltam elégedett. Aztán telt-múlt az idő, és január 6-án újra megkóstoltam.

Már ahogy kivettem, akkor láttam, hogy kezd Rékáéhoz hasonlítani az állaga, és ahogy megkóstoltam, az íze is! Érezhetően sósabb lett, intenzívebb lett a "tejsavas íz". Betettem a hűtőbe, és azóta kis adagokban örömmel eszegetem.

Az nekem ebből a tanulság, hogy ami Magyarországon 5 nap egy fermentumnak, az itt 2 hét (sima káposzta, répa, cékla, ...), a kimchi pedig 3 hét érés után kezd "igazi" lenni.

Mellékelek róla pár képet, hogy milyen, amikor szerintem már elég érett:

 

 

Ami felesleges bullshit...

Persze ez magánvélemény, légyszi senki se sértődjön meg. (Eleve lehetetlen, na mindegy...)

2019. január 1. - egy régi fotó

Egyik kedvenc elfoglaltságom, hogy Reels videókat nézek (rövid videók a Fb-on). Sok téma érdekes nekem, ezek közül az egyik a főzés, kaja, evés. Rengeteg kreatív, ötletes, egyszerűsítő ötletet kaptam már.

Rám is fér az inspirálás, hiszen 30 éve főzök, 20 éve egész családra, majdnem minden nap... Márpedig ez könnyen válhat kiüresítővé, energiarablóvá és kötelességgé, ha nem figyelünk oda. (Metálhigiénia, asszonyok ;) ) Aki olvassa a blogomat, már tudja: én mindent meg tudok főzni, két dolgot kivéve - szóval elég gyakorlott és kreatív vagyok. Ja, és még egy infó rólam: én már akkor tanulmányoztam a reform értkezést, amikor te még meg se születtél, mert gyerekkori hobbim volt ;) (Az olvasóim korát csak tippelem a statisztikából és a visszajelzésekből :D De ha konkrét évszám kell, akkor 1988.)

Na, szóval, ami 30 éve zavar: a "MINEK?" problematikája. Ami ugye nemcsak a főzésben, hanem az életben általában is foglalkoztat. "Miért csinálnak az emberek 'olyan mintha' dolgokat?" 

(Ha valami nem az ami, akkor nem az. Minek úgy csinálni, mintha az lenne? Korrektebb, őszintébb mindenki felé, az azt mondjuk, AMI VAN. - Tudom. Nem az a blog. Oké.)

Van amikor ez csak szimplán felesleges (pl. vega "kolbász"), de van mikor kifejezetten hülyeség... Mondom a példát, ami ihletett. (Belinkelni nem fogom, mert egyrészt tisztelem az elkészítésébe belefektetett energiát, a másik ember ötletét, a minőségi videó elkészítését. Másrészt, mert nem osztok meg olyat, aminek a tartalmával nem értek egyet.) Ugyanakkor nagyon fontosnak tartom leírni: attól, hogy nekem nem tetszik, abszolút van létjogosultsága. Nem gondolom, hogy a készítő hülye, béna, nyomi satöbbi. Én abban hiszek, hogy mindenki azt csinál amit akar, amíg másokat nem bánt vele.  

Vissza a videóhoz, ahol "házi mozzarella" készül tej-vaj-kukoricakeményítő-mozzarella összefőzésével. 

Adva vannak a bolti hozzávalók, ő főzi össze, de amúgy mitől jobb, mint a bolti? (Minek csinálja?)

Keresem a magyarázatot a szükségletekkel zárójelben.

Ha bio lenne (egészség) - de nem az. Ha tejmentes lenne (egészség - allergia miatt) - de nem az. Ha vega lenne (meggyőződés, egészség) - de nem az. Ha spórolna - de nem, ezt levezetem lentebb. Több ötletem nincs.

Ilyesmi sajt amit csinál, kb. 2 font itt a drágábbik kisboltban. (200 g 2 font, szóval nem tétel.)

Ha külön szedem össze a tejet, vajat, sajtot amit belerak, az van vagy 4 font.

Nem számolva a főzésre fordított áramot meg a saját energiáját.

Plusz van benne kukorica keményítő, amitől számomra már nem fogyasztható ugyanúgy mint ha sajt volna, hiszen tele lesz keményítővel vagyis szénhidráttal (én pedig cukorbeteg vagyok, ergo figyelnem kell a CH bevitelre, nem ehetek nyugodtan egy ilyen "hekksajtot"). De szerintem másnak sem mindegy, hogy eszik-e rejtett-plusz szénhidrátot, hiszen a populáció nagy része valamilyen mértékben elhízott.

És van még egy rossz-érzetem ezzel kapcsolatban, ami persze rólam szól. A háziasszonyoktól való irreális elvárásokról, a láthatatlan munka megbecsületlenségéről. Sok családnál látok olyat, hogy valaki csak azért "csinál valamit", hogy csinálja, különben megszólnák. Miközben kikapcsolódásra, pihenésre, feltöltődésre volna szüksége. Nem arra, hogy az elvárások mentén még egy sütit, még egy kenyeret, még egy falra festett ördögöt cuki festményt készítsen. Ja, bocs, ez nem az a blog... Oké, akkor ezt a bekezdést félbehagyom :)))

Szóval nekem ez a videó pont egy tök felesleges, drága, értelmetlen "háziaskodás". Vagyis erőforrás pazarlás...

Olyan jó lenne, ha mindenki csak azt csinálná, ami szívből jön. De persze előtte fel kéne ismerni, hogy mi NEM onnan jön... Ez a legelső lépcső. Lenne. ("Nemazablog, Pynky!!")

Gondolkodtam, mit tegyek ide illusztrációnak vagy színesítőnek. Egy 2018-as bejegyzésem a kreatív főzésről, amikor leírtam egy "fejbenjátékomat" arról, hogyan csinálom én, ha van energiám hozzá: "Játszani is engedd"*

*József Attila, Levegőt, 1935.

"Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,

jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!"