A sonkás tészta három élete

Sokan kértétek, hogy írjak menüsort (ez ezen a nyáron nem sikerült, legalábbis eddig...), és hogy írjam meg, hogy csinálom én, mert tudtok belőle ötletet meríteni.

A hétvégén nagy ünnep volt nálunk: egyik gyerekünk nagykorú lett. Erről a másik blogon biztosan írok majd egyszer, mert sok gondolatom van róla. Az biztos, hogy kaja szempontjából is kihívás volt: legyen olyan, amit az ünnepelt legjobban szeret, de olyan is, ami elég populáris - hogy mindenki megegye, meg legyen közte előre elkészíthető is, meg vegák és allergiások számára ehető is...

Végül jól kitaláltuk, és az egyik "választottunk" a carbonara spagetti lett. Előző nap már félig elkészítettem: kifőztem a durumspagettit, megpirítottam a bacont, majd két külön lábasban összekevertem őket, hogy könnyebben tudjam tárolni. Amikor kihűlt, bevittük a pinyóba és ott várta a további sorsát.

Ennyi sok embernek két zacskó tésztát főztem ki... Ez csak kicsit volt túlszámolva, de egyrészt dög meleg volt és nem nagyon voltunk éhesek, másrészt a vendégek szuper sütiket hoztak és volt sok remek pogi a Jezsek Cukrászdából, ezért ebéd helyett mindenki már előre bekajált. De hogy mennyire szeretik a carbonarámat, arra bizonyíték, hogy az egyik lábassal így is elfogyott. Megmaradt viszont a másik, amiből adtam a hazamenőknek bőven, de rajtam maradt még kb. 3 evésnyi. (A héten egyedül vagyok itt a kutyával, szóval nekem kell mindent megenni.) Aki ismer, tudja, hogy gyakran nem bírok magammal, amikor főzésről van szó, "nehogy már ugyanazt egyem 3x, ha variálhatok is". Ezért aztán mindháromszor másként ettem a "sonkás tésztát".

1. Simán carbonara, megenni vendégektől mentesen, csendben, nyugodtan. Ah, királyság ;)

(Pirítok sok bacont, ráöntöm a forró kifőtt tésztát, egy tálban összekeverek /kókusz/tejszínt, sót, 1-2-3 tojást tésztamennyiségtől függően, majd leveszem a tűzről a lábast és ráöntöm a tojásos keveréket. Utána már nem főzöm, mert a hőtől besűrűsödik. Lefedem, és hagyom állni, hogy a tészta beszívja a folyadékot. Az enyéim imádják, az első 3 kedvencben benne van. És most is volt olyan vendég, aki azt mondta, hogy "még soha nem evett ilyen finom carbonarat". Juhéééééjjjj!)

2. Brokkolis tészta: csütörtök óta várta egy brokkoli, valaki megegye. Brokkoli kis rózsákra szed, egy paradicsom összevagdos, (kókusz)tejszín beleönt, összeforral, tésztát hozzáad, összemelegít. Megesz. Jó volt :)

3. Csőben sült karfiolos-sonkás tészta: karfiolrizst pirítottam egy paradicsommal (kömény, só, fokhagyma, chilli), majd összekevertem a sonkás tésztával. Kis tepsibe tettem, reszeltem rá sajtot és 10-15 percig sütöttem. (Kis tejföl is van alatta, hogy ne száradjon ki a tészta - és mert imádom a tejfölt.)

                     

(A képek helyzetéért és kinézetéért elnézést, frissítették a blogger.com-ot, és számomra kezelhetetlen lett az eddig egyszerű képhozzáadás.)

Meggydzsem

Ejtsd: [meddzsem]. Szeretem az ilyen szavakat, szerintem viccesek.

Én egy olyan kertben nőttem fel, ahol sok meggyfa volt. Egy cserkó is állt a kertben, de én mindig a meggyfákra másztam és azt legeltem. A meggyfákon játszottam "közellenségeset"- a "szomszéd néni"  (szerintem nyanya, nagyanyám szerint szomszéd néni) mindig bepanaszolt a nagyanyámnak, hogy ülök a fán és kiabálom, hogy "első számú közellenség, megsemmisíteni". Már akkor is tudtam, hogy találjak érzékeny fülekre :))))))

Vagyis: imádom a meggyet. A mai napig: az érdi bőtermő és a cigánymeggy a kedvenceim. Vettünk Barackosunktól egy rekesz meggyet, a gyerekmunkásaim kimagoztak egy nagylábasnyi adagot. Egy éjszakát állt, majd a kifőzött üvegekbe tettem. Jó lesz télre meggylevesnek vagy csak úgy enni vagy sütibe :)


Hozzávalók:
pár kiló meggy, fél kiló eritrit, fahéj, szegfűszeg, 1 csomag 4:1 Quittin.


Tegnap dél körülre kibontották, azóta állt ma délutánig, mert csomó dolgom volt és nem tudtam ekezdeni. De aztán végre (miután kiszámoltam egy következő projektem költségét és kitaláltam hogy éhen fogok halni és tönkremegyek bele - ettől már nem is csak nem tudtam csendespihenőzni, de még a gyomrom is megfájdult) délután elkezdtem. 

mindig kifőzöm az elmosott üvegeket ecetes vízben

Hozzáadtam az összes dolgot, jól elkevertem és feltettem főni. Mire az egész felforrt, eltelt vagy 2,5 óra. Addigra ecetes vízben kiforraltam a 7 dl-s üvegeket is. Betöltöttem, 6 üveggel lett, meg egy kis kóstoló a gyerekeknek.

csendespihenő

Abból, ami a rekeszben maradt, meggyleves és meggyes rétes lesz, mert ezt rendelték :))))
Meggyleves nálam: csak simán fahéjjal és citromhéjjal felforralom a meggyet, kicsit megrottyantom, utána teszek bele eritritet, és ha kell, egy kis citromlevet. Nálam kellemesen savanyú, és aki akar, tesz bele tálaláskor joghurtot vagy tejfölt. (Nem habarom.)

A meggyes rétes pedig réteslapból készül. A töltelék nedvességét darált dió vagy kókuszreszelék köti meg (mikor mit kérnek vagy ami otthon van éppen).

(Update: többször tanakodtam rajta, vajon miért nem olvasta ezt a bejegyzést senki... Most láttam, hogy piszkozat maradt... Hát, ez van :) )

Mindigelfelejtemanevét (fermentálás)

Tavaly sok olyan embernél olvastam a fermentálásról, akiről tudom, hogy a finom dolgokat szereti, ezért kedvet kaptam. Plusz én nagyon szeretem a savanyú káposztát. Plusz éppen volt egy "kimaradt fej" lilakáposztám. Kitaláltam, hogy akkor én most nagy fermentáló leszek, bármi is az... Megcsináltam, kipróbáltam, blöööööe. Valamit elszúrhattam, mert a lilakáposzta egy büdös, rohadó izé lett. Blööööööeeeee.
Utólag tudom már mi volt a probléma: csak a szokásos - nem volt elég energiám amit rászánjak, ettől kapkodtam és ez meglátszott az eredményen.

De a napokban (szintén volt megmaradt káposztám) megint elémkerült a Fermentor blog savanyúkáposztalé-készítős posztja. (Tegye fel a kezét, aki mindig megissza a savanyúkáposzta, kovászos uborka satöbbi leveket! Énénénénénénénénén, és megint én, mindkét feltartott kezemmel csápolok az első sorban!) Ezzel egyidőben pont feldobta a Fb Szilda csoportját, ahol szintén éppen ez volt a téma.
Tőlük kettőjüktől kedvet kaptam újra, hogy kipróbáljam.
Volt káposzta, volt Magditól lestyán, leszorítónak zeller. Megpróbáltam, sikerült, sőt: jó lett. Finom lett a torzsák mellé vágott káposzta, ehetően ropogós lett a zeller. A lé meg... hát, aki szereti ezeket, érti, aki nem, annak nem magyaráznám, úgyis felesleges. E. nevű gyerekem, amikor beleszagolt, hátrahőkölt... De legalább nem issza el előlem :))))

Pont úgy készítettem, ahogy a Fermentor blogon van, leszorítónak zellerkarikákat tettem bele, mert az volt a legjobb ötletem... A lének erősen zelleríze volt, ami engem nem zavar, mert szeretem, de legközelebb kevesebbet teszek bele.

Mivel tényleg eléggé ízlett, és a zöldségközösségből folyamatosan jön az alapanyag, szerintem még többször készítek fermentált zöldségeket és levet. Szeretném kipróbálni, amit most Szilda élőjében láttam, a fermentált gyümölcsös üdítőket, mert érdekesen hangzott.

Jövő hétvégén Kompetens pyknyk lesz, és mivel hozzám hasonló érdeklődésű és ízlésű emberek jönnek, gondoltam ez lesz a finomság, amivel én lepem meg őket. Egyszerű is, gyors is, alapanyag is van, nem is édes. Szóval bedobtam az ötletet, és elfogadták, úgyhogy most 5 literes üvegben készítettem, hogy mindenkinek jusson. (Aztán persze, ha sz.r lesz, ehetem egyedül :))))) )

Ma a meggymagozó-projekt után nekiláttam az üveget telirakni.
Káposzta, újrépa, kiscékla, főzőhagyma, fokhagyma került bele, és kömény. Erre a felöntölé, kb. 3 liternyi. Meglátjuk jó méretűre vagdostam-e, amikor csütörtökön megkóstolom ;)

újrépák és újcéklák már az üvegben

magyarázom a fotósnak, mi legyen a képen

a hagyma is tavaszi

és a fokhagyma is

friss céklalevél

és répával szorítottam le

és íme a mű!

Zöldfűszeres raguleves

A családban én vagyok a leves-fan: bármiből bármennyi és bármilyen levest megfőzök és meg is eszem. Mint Gombóc Artúrnak a csokoládé...

Már "régen" volt leves, ezért tegnap elhatároztam, hogy a barátnőmtől kapott lestyán és kapor mellé teszek a friss reteklevélből, vettem ki a fagyasztóból csirkemellet is, és úgy feküdtem le, hogy reggelre megálmodom milyen leves lesz ebből...

Végül "zöldfűszeres csirkeragu leves kókusztejszínnel" lett: 

megpirítottam kacsazsíron egy fej kockára vágott hagymát, rádobtam a kiolvadt csirkemellet és félig megpároltam, fűszerezve sóval, 2 nagy gerezd fokhagymával, köménnyel és asofoetidával. Aztán 2-3 répa és ugyanannyi fehérrépa következett "ragus-alakúra" vágva. Amikor már majdnem puha volt, hozzátettem az apróra vágott leveleket, 2 dl kókusztejszínt és fél citrom levét. 

Akik ettek belőle, a "szerintem te ne egyél belőle, ez az én levesem" és a "finom volt" értékelést adták, és szerintem is jó volt. Én még tettem bele magamnak tálaláskor egy kanál görög joghurtot, mert kicsit még savanyúbban szerintem még jobb volt.

Eperlekvár II.

Az első részt itt találod.

Ma egy jóleső barátlátogatás után folytattam a lekvározást: megkevertem a levet eresztett epret, megpucoltam és összevágtam a rebarbarát, majd feltettem főni a lekvárt.

Összesen 6 kis üveget készítettem elő, mert azt olvastam mindenhol, hogy nagyon kevés lekvár lesz a végén.

Hamar sokkal több levet eresztett, néha megkevertem. Aztán jöttek a kóstolók, akik szerint "mmmmmm". Szerintem viszont túl édes volt és "ööööööeeee". Ezért hozzátettem még egy citrom kifacsart levét és egy kis fahéjat. Főztem tovább, kóstoltam, így nekem már ízlett. A többi kóstoló szerint "mmmmmmm" illetve "így még finomabb" volt az ítélet, ezért úgy döntöttem: nem variálok már semmit, csak készre főzöm és kész.

Itt a "kész" résznél megjelent a fejemben egy kérdőjel, mert - az olvasott receptekhez képest - nekem túl sok volt a lekvárom. Most átgondolva, nálam az van, hogy én nemcsak a lekvár "szilárd" részét szeretem, hanem a kocsonyás (nyami) levét is, szóval én nem szoktam elforralni. Viszont elkezdtem aggódni, hogy nem lesz elég az üveg...

Természetesen "háziasszony-szimatom" nem csalt meg, kb. félig volt még a lábas, amikor elfogyott az üveg. Ööööh. És itt voltam nagyon büszke és elégedett, mert mindig ügyelek arra, hogy a kifogyott lekvárosüvegek felhasználásra-várakozóan-tisztán legyenek eltéve, hogy amikor amúgy is dolgozunk, már könnyebb legyen: csak elő kell venni a helyéről ahol letakarva várakozik, ecetes forró vízben elmosogatni és a kiforralni. Most megvolt ennek a haszna, bőven visszajött az előre befektetett energia, mert csak gyors átmosás kellett, és már folytathattam is a csorgatást.

Végül 11 kis üveg lett és egy kis nyammolnivaló a lányoknak, hogy örüljenek. Van akinek annyira ízlett a lekvár, hogy elkezdett császármorzsa recepteket olvasgatni a neten! (Elég nagy szám, ha motiválja egy kaja.)

A hozzávalók: kb. 3,5 kg eper, kb. 30 dkg rebarbaraszár*, kb. 70 dkg eritrit (50 dkg is elég lett volna), 1 citrom kifacsart leve, 1 csapott evőkanál fahéj, 2 csomag Quittin 4:1 zselésítő**.

*A rebarbaráról írok majd egy másik posztot, mert láttam tegnap a FB megosztásnál, hogy megér egy misét.


**Ezt a márkát régóta használom (kb. azóta hogy megjelent), és mindig elégedett szoktam lenni. Nem tartom a kiírt arányokat, mindig találomra rakosgatom bele.


Előző lekvárjaim:
Citromlekvár

Baracklekvárok

Narancslekvárt is készítettem a télen, és csalódottan látom, hogy nincs itt a blogon :( Kiteszem, amint hazajutok és elhozzuk az otthoni családi szakácskönyvet.

Eperlekvár I.

Még soha nem főztem eperlekvárt. Tudom hogy kell, gyerekkoromban sokszor láttam. De eper-érés idején máskor én nagyon dolgozom még, és általában a bodzaszörppel küzdök. Az epret meg mindig megesszük mielőtt lekvár lenne belőle.

Most viszont van teraszom meg egy jó kis nyári konyhám, előre elterveztem honnan szerzek epret, vannak előkészített üvegeim (mindig tisztán teszem el, csak kifőzni kell őket), szóval hajrá!
Gondoltam.
De aztán folyamatosan olyan nyomi idő volt (értsd: vacvachideg), hogy egyáltalán nem volt kedvem kimenni a teraszra, sőt. Dolgozni is bent dolgoztam pulcsiban meg mellényben. Ráadásul a gyerekek folyamatosan tiltakoztak a lekvárfőzés-segítés-bármi ellen, úgyhogy elment a kedvem ahogy rágondoltam az egyedül kínlódásra. Ez volt szerda-csüt-pénteken. Mára viszont fonnyadni kezdtek az eprek (a gyerekek mégsem ették olyan szuperszonikus sebességgel mint gondolták), ezért ma este nekiláttam kicsumázni a maradékot, mert azért kárba nem hagyom veszni, országosnagy hiszti árán se. Ahogy elkezdett telni a nagy fazék, a lányok csak odaszivárogtak, és felfalták a maradékot... Szerintem vagy két kilót benyomtak miközben trécseltek...

Ma még csak a lecukrozás történt meg (nagy fazék eperre kb. 70 dkg eritritet szórtam). Holnap elkezdem majd forralni, hozzáteszem a megpucolt és feldarabolt rebarbarát, egy kis citromlevet és talán egy kis fahéjat (ezt még kitalálom).

rebarbara és citrom

Elmostam az üvegeket is és feltettem forralni annyi ecetes vízben, hogy ellepje. Már hallom, hogy táncol a fedő, úgyhogy elzárom és kiszedem az üvegeket.

Folyt. köv. holnap.

Pesto, az idei

Tavaly már sikerült beleszeretnem a pestoba, ezért télen is csináltam, és alig vártam az idei levélzöldeket, hogy végre újra "rendes" zöld pesto is készülhessen.

Amikor tavaly hallottam, hogy répazöldet meg minden "izétamitnemisszoktunkmegenni" beleraknak "mások" (ezt persze szájhúzogatósan kiejtve ;) ) eléggé furcsálkodtam. De aztán kipróbáltam és igenis ehető, sőt finom krémek jöttek ki a kezem alól.

Télen a mag-összetevőn (nekem kesudió vagy pénztelen napokon tökmag) kívül még aszalt paradicsom volt benne. Mostani lelőhelyem Daniék boltja, a Garabolyos, ahonnan igazi termelői élelmiszereket tudok vásárolni. Nekem fontos, hogy minél inkább támogassam a magyar termelőket, de felém tanúsított rugalmasságuk, vásárlóbarátságuk is fontos a számomra. Nem szeretek és nem is vagyok hajlandó olyantól semmit sem venni, aki nem becsüli meg a vásárlóit. A Garabolyost eddig én egy olyan boltnak látom, ahol nemcsak a megfogalmazott elvek fontosak, hanem a vásárló is, még akkor is, ha ezért tágítani kell az eredeti terveket. (Így lett pl. kiszállításuk is Szegeden.) Szóval a Garabolyostól van az aszalt paradicsom, és finom.

Amikor megjöttek a "zöldlevelek", pesto szempontjából főleg a reteklevél és a hagymazöld számít, rögtön nekiláttam az első adagnak, mert AKARTAM pestot enni. El is készült, jó volt.

Azzal kezdem mindig, hogy leforrázom a kesudiót és a szárított paradicsomot. Valamikor előtte, hadd ázzon pár órát. (Fizikailag a következő történik: reggel, amikor készítem a tea-kávé vizet, benyomom a vízforralót. Bevillan, hogy pestot is ennék este. Ezért amíg forr a víz, előveszem a két dobozkát, amiben áztatni szoktam, belarakok 1-1 marék kesut és paradicsomot, majd leforrázom őket és lefedem, nehogy napközben 1. leborítsam, 2. belepotyogjon valami, 3. belefulladjanak rovarok. Egész nap ázik a cucc, és amikor este odajutok hogy elkezdjem, addigra már jók.)

Összevágom az aktuális zöldleveleket, bazsalikomot, 1-2 gerezd fokhagymát, sót (vigyázz, a pari sós) alulra teszem az aprítóba, rá az áztatott dolgokat, majd kicsit megöntözöm a szintén sós piros áztatólével és olajjal. Van, hogy nehezen viszi, akkor kevés vizet vagy áztatólét még öntök hozzá.  Összedarálom, oszt jó'van.

Arányok: kb. fele a kesu-paradicsom együtt, másik fele a bármilyen zöldlevél és a fűszerek plusz olaj.

Nagyon szeretem a pestoban, hogy mindig másmilyen, mert mások az arányok, más zöldek kerülnek bele stb. Van amikor fokhagymásabb, van amikor "zöldízűbb", ahogy sikerül.

(szerk. 05.02.)
Ma még csináltam egy "óccccsósat" és gyorsat, mert a reggelihez szerettem volna enni.
1 marék reteklevél, 2 szál újhagyma, 2 marék rukkola, 2 marék tökmag, 1 marék (áztatatlan) kesudió, 1 marék (áztatatlan) szárított paradicsom (na, ezt nem kellett volna, mert apró kemény darabokra hasadt), 1 gerezd fokhagyma, só, olaj.
Kicsit csípős lett, de kenyérrel kifejezetten finom volt :))))

Pak choi és quiche, bármik is ezek

A zöldségrészesedéssel főleg "zöldlevelesek" érkeznek, ezért vagy darabolva a fagyasztóba kerülnek (spenót, mángold) vagy pesztónak megeszem (retekzöld) vagy nostro minestrone készül belőle. Nagyon ritkán, amikor megkívánok valamilyen sós sütit, akkor kitalálom hogy dolgozzam fel a leveleket (főleg a mennyiség számít).

ez reteklevél, mert az is jött

Ma eszembe jutott, hogy múlt héten érkezett szép nagy pak choi (bordás kel), de még mindig a pincében várakozik, és az eheti részesedésben is jött. Ilyenkor már megkondul a vészharang, mert tudom: ha nem dolgozom fel valaminek, akkor az enyészeté lesz, a komposztba kerül. Ami nem teljes kár ugyan, de mégsem arra szánjuk...

Ezért végiggondoltam mit tudok készíteni, ami nagy mennyiségben "befogadja" a káposztát, finom, van kedvem megcsinálni és megenni is. (Fontos ez nekem: csak azt tenni, amit szívből teszek. Másképp nem érdemes - ha étel, akkor főleg-, mert nem lesz jó.)

A quiche [kis] jutott eszembe. Egyszerű, gyorsan kész, minden van hozzá, szeretem, jó lenne meleg vacsorának, nem zavarja meg a vércukromat. Hajrá!
A quiche egy francia lepény, gyakorlatilag láthatatlan vékonyságú tésztával alul-oldalt, amivel kibélelik a piteformát, elősütik, ezután beletesznek valamilyen gyümölcs/zöldség/húsos tölteléket, majd feltöltik tejszínes tojással és megsütik.

Hozzátartozik még, hogy fél órát nevettünk, mert mindig (MINDIG) elfelejtem hogyan kell leírni, ezért csomó ideig kerestük a leírását. Tudtam, hogy nem "k"-val kell írni, de valamiért meg voltam győződve róla, hogy "c"-vel, és hajtogattam, hogy "c-vel, mert francia"... Ez azért vicces, mert kiváló a helyesírásom, és nagyon ritka, hogy nem tudom hogy írunk egy szót. A családban sose akarnak velem szókeresőt játszani. Vicces, amikor bénázunk, na :)))) Ha valamikor majd játszanál velem Szókeresőt, szólj légyszi.
Aztán csak meglett a neve. A tésztaarányokra nem emlékeztem, illetve úgy igen, hogy amit a múltkor néztem, nem volt jó, mert annyira tört, hogy sehogy se lehetett enni, még villával se.

Most egy Szaffi receptet néztem, amit átalakítva megcsináltam, és jó is lett a tészta.

Nekiláttam.
Összevágtam 2 nagyobb és 2 kisebb pak choit. Levelet-szárat is. Két zöldhagyát is hozzávagdostam az összes zöldjével együtt. Kb. egy közepes lábasnyi lett. Tettem alá valamennyi libazsírt, megpároltam, sóztam, kis köményt és egy gerezd fokhagymát is. Pirítottam szalonnát, majd hozzákevertem, a zsírját is ráöntöttem. Amikor majdnem puha volt már, levettem a fedőt és elforraltam az összes levet alóla. (A recept 20 dkg tölteléket ír 10 dkg tésztához, ez kb. stimmelt.)

Közben megcsináltam a tésztát: 5-5 dkg hajdinaliszt és lenmagliszt keveréke, 2 dkg zsír, só, 1 tojás. Ezt összekevertem, összegyúrtam. Kizsíroztam a kedvenc sütőserpenyőmet (bocsi, nekem nincs piteformám), és belenyomkodtam a tésztát. A képeken látszik, hogy nem ért egész a felső peremig, ezért később a töltelékkel ügyeskednem kellett, hogy ne folyjon ki az "alacsony" részeken. Tanulság, hogy ebbe a serpenyőbe 15 dkg tésztát kell készíteni alapnak. (Felírtam a receptfüzetembe!)

Ezután elősütöttem 8 percig légkeveréssel, 175 fokon a villával megszúrkált tésztát.

Mire "elősült", addigra kicsit hűlt a töltelék. Beleöntöttem a serpenyőbe. Összekevertem 2 tojást és 1 dl kókusztejszínt, megsóztam, majd ráöntöttem a zöldségekre.

Kicsit el kell egyengetni, ügyeskedni a villával, hogy be tudjon folyni a zöldségek közé. Illetve nekem, hogy ne folyjon túl a peremen. De sikerült. Visszatettem a sütőbe még 25 percre, szintén légkeveréses, 175 fok. (Én majdnem mindent így sütök, sztenderd egységsugarú júzer vagyok.)

Ezzel a pitefélével várni kell kicsit megvágás előtt, hogy hűljön és ne essen szét. Vártunk. Evett az "elsőkóstoló-aki-gyakran-kritizál", aztán mindenki más is, és mindenkinek ízlett. Azt hiszem, megkapta az "elég jó" minősítést, felvesszük s receptkönyvbe.

Nostro minestrone

Vendégként már számtalanféle minestronét ettem. Itthon még nem nagyon készítettem. Most viszont itt a tavasz, csomó levélzöldség érkezik. Mángold, pak choi (bordáskel), petrezselyemzöld...
Mit csináljak ennyi zölddel? Leginkább párolva fokhagymával szoktuk enni... na de ennyit?!

Olvasgattam a mángoldról, és mindenhol azt írták, hogy bármibe bele lehet főzni. Hát jó, akkor leves, mert úgyis elfogyott.

Összeszedtem minden zöldet: leveleset, meghagyottat, kicsit fonnyadtat - a mángold is már fonnyadt volt néhol, és a kis maradék édeskáposzta is.

A mennyiségek, és ehhez még kb. 10 deka maradék káposzta 

Nálunk a MUNKA ( =házimunka) most úgy megy, hogy én vagyok a koordinátor, és aki éppen nem tanul vagy dolgozik, az is beszáll. Most E. volt, aki rendelkezésre állt nekem: hámozott, darabolt, kóstolt.

A kockára vágott hagymát kacsazsíron megpároltam, majd hozzátettem a vékony-hosszabb hasábokra vágott répát, fehérrépát és paszternákot. Ízesítettem sóval, egész köménnyel. Kb. 10-15 perc múlva tettem hozzá a káposztát, mándold hullámos csíkokra vágott szárát és 1 nagy doboz konzerv paradicsompürét. Utoljára az összevágott zöld levelek (petrezselyem, mángold) kerültek bele. Kicsit még főztem, kóstoltuk és elkészült.

Ki-ki ízlése szerint értékelte a levest (értsd: aki amúgy nem szereti a leveseket, azt mondta - "jó", stb.), és a "nem rosszabb mint bármi" értékelést kapta, ami rendes nyelvre lefordítva azt jelenti, hogy felvehetjük a család recepttárába, és főzhetjük, bár nem túl gyakran.

Én pedig rájöttem, hogy valószínűleg a minestrone az az olaszoknak, ami nekünk a gezemiceleves: beledobsz mindent ami van, összefőzöd, aztán megeszed.

Ha az én értékelésemet akarjátok hallani: szerintem meglepően finom, ahhoz képest, hogy mindenféle zöld levél van benne, ráadásul petrezselyemzöld is (bbbbbrrrrrrrrr), és mángold (auuuuuuuu). De csak viccelek, szerintem komolyan finom :)))))



(A cím azt jelenti olaszul: "a mi minestronénk".)

Tojássaláta

Régóta akartam enni. Tudjátok: amikor ott van a gondolataidban, olykor-olykor bevillan, nem szabadulsz tőle.
Mindig (MINDIG) ráfaragok a dobozos salátákra, mert van egy olyan mellékízük (mindegy mitől, légyszi ne írd meg), amitől én nem szeretem. Igaz ez a tojássalátára is. Amikor Kati mellettem eszi, akkor folyik a nyálam, annyira enném, de aztán mindig elriaszt az az íz...

Kiskoromban sokszor volt tojáspörkölt, tojássaláta, rántotta, mert a tojás olcsó volt. De ráadásul szerettem is.

Valamiért nem készítettem tojássalátát amióta magam főzök (cca. 27 éve). De akkor majd most. Tegnap este kitaláltam és ma J. lányom segítségével megvalósítottam. Tudjátok: amikor megvan a szándék, de egy kis lökés azért még kell.
J. feltette a tojásokat főni, ezzel meglökött :)))

A recept 6 tojást írt, annyiból készítettem.
A főtt és kihűtött tojásokat megpucoltuk (voltak vicces felületűek), kockára vágtam és hozzákevertem még fél fej apróra kockázott hagymát is. Só (sok), fehérbors, majonéz, tejföl, mustár (tartárt kevertem... Meglepő volt, mennyire megörült ennek E., aki azonnal ezt kérte a sonkája mellé.)
(Ha kihagytam volna a tejfölt, paleo lehetett volna, de elfelejtettem...)

Szerintem finom volt, bár talán kicsit sótlan ;))))