Parasztreggeli

(Amikor leírom vagy kimondom ezt a szót, mindig vigyorgok. Mert én tényleg, de tényleg vérbeli parasztnak érzem magam, ezért nekem minden reggeli parasztreggeli... Na.)

Gyerekkoromban sokszor ettünk szalonnát meg kolbászt meg hurkát (mert az volt, ami a disznóból lett, más nem annyira). A mai napig az orromban érzem a nagymamám (mindig túl sós) húslevesének illetát és nagyapám zsírban sült pirítósát. Az valahogy mindig finom volt, ellentétben a "simán pirítottal", ami valahogy mindig odaégett. (Nem tudom emlékszik-e valaki arra a szerkezetre, amivel régen gázon pirították a kenyeret: egy négyzet alakú lap fogantyúval, rajta valamilyen rács. Na, nekünk az nem vált be. De zsírban sült kenyér, na, az! (És persze egészségtelen, tudom.)

Amikor Budapestre költöztünk, ismerkedtem olyan szavakkal (polgárgyerekek szájából), hogy parasztreggeli. Az meg mi a fene, gondoltam... Hát hagymás, szalonnás, paprikás meg krumplis rántotta. (Szerintem sosem ettem.)

És itt jön az a posztom, ahol a nemszabadbeszélniróla-dolgot említettem. Hogy ha beszélek egy fizetős előadásról, akkor kultúra-kisajátító leszek. És nem csúfolódom, hanem komolyan megfordult a fejemben, hogy akkor én most nem írhatom meg ezt a posztot magyar emberként egy skót kajáról? Ejhmiakő-hogyszépenmongyam. De erős vagyok mint a vídia, és leráztam ezt a belém akaszkodó nyomasztó gondolatot és mutatom mit reggeliztem egyik nap.

Parasztreggeli Skóciában, skót alapanyagból, magyar háziasszonytól, kultúrakeverés.

nekem parasztreggeli

Törekszem arra, hogy úgy vásároljak, hogy el is fogyjon amit veszek. Nem dobunk ki kaját, még akkor sem, ha itt komposztra megy a kidobott étel.

Voltak a hűtőben "már nyamvadt" dolgok, amiket hirtelen meg kellett enni: (kóstolónak vett) bébikukorica és negyednyi kaliforniai paprika. Mit, na, mit - gondoltam, és mivel minden reggel valami meleget eszem, hozzáraktam bacont, magyar húsközösségi füstölt szalonnát. Megpirítottam, majd ráütöttem két tojást. 

Jó volt, megettem.

Puliszka

Mindig mondom, ezért remélem már mindenki tudja, hogy én parasztgyerek vagyok :))) (Lehet hogy paraszt felnőtt is, de most nem az a téma.)

A Kompetens táborban furán néztek amikor meséltem a hagymapörköltemet, pedig ez felénk egy sima "szegényebéd", főleg hagymatermelőéknél.
(Hagymapörkölt = sok hagymát megpirítasz jó sok zsíron, fűszerezed mint a pörköltet és már kész is. Megeszed kenyérrel vagy nokedlival, tésztával.)

A puliszkát már felnőtt koromban tanultam meg készíteni, a váci nővérszállós erdélyi származású kollégáimtól. Arra már nem emlékszem ők hogyan csinálták (18 éves voltam, höhöhhhhhhhööööö...), de én kitaláltam a magam verzióját.
Más a családban nem eszi meg, de én így szeretem:
1. sós vizet forralok egy kislábasban,
2. amikor forr, beleöntöm a kukoricadarát, jól összekeverem, lefedem és elzárom a gázt.

Ez az a kislábas, amelyikben Julinak főztem először a hozzátápláláshoz kaját... 14 éves ;)

3. Később még párszor megkeverem hogy homogén legyen.
4. Közben megpirítok (kókuszzsíron) egy nagy fej hagymát és némi szalonnát, fűszerezem (só, majoranna).

5. Rétegezem egy tálba a puliszkát a hagymás szalonnával, rá egy réteg tejföl, majd további rétegek. Fölül tejföl van.

6. Igyekszem megvárni míg kihűl, mert akkor finomabb, de melegen is "ehető".

Már sok másféle puliszkát próbáltam, de nekem ez ízlik legjobban. Ehhez esetleg még kis juhtúrót szoktam adni, úgy még jobb.

Nem egészen az én étrendembe illeszkedő étel, de most tesztelem a kukorica mérhető élettani hatásait magamon.