Eperlekvár I.

Még soha nem főztem eperlekvárt. Tudom hogy kell, gyerekkoromban sokszor láttam. De eper-érés idején máskor én nagyon dolgozom még, és általában a bodzaszörppel küzdök. Az epret meg mindig megesszük mielőtt lekvár lenne belőle.

Most viszont van teraszom meg egy jó kis nyári konyhám, előre elterveztem honnan szerzek epret, vannak előkészített üvegeim (mindig tisztán teszem el, csak kifőzni kell őket), szóval hajrá!
Gondoltam.
De aztán folyamatosan olyan nyomi idő volt (értsd: vacvachideg), hogy egyáltalán nem volt kedvem kimenni a teraszra, sőt. Dolgozni is bent dolgoztam pulcsiban meg mellényben. Ráadásul a gyerekek folyamatosan tiltakoztak a lekvárfőzés-segítés-bármi ellen, úgyhogy elment a kedvem ahogy rágondoltam az egyedül kínlódásra. Ez volt szerda-csüt-pénteken. Mára viszont fonnyadni kezdtek az eprek (a gyerekek mégsem ették olyan szuperszonikus sebességgel mint gondolták), ezért ma este nekiláttam kicsumázni a maradékot, mert azért kárba nem hagyom veszni, országosnagy hiszti árán se. Ahogy elkezdett telni a nagy fazék, a lányok csak odaszivárogtak, és felfalták a maradékot... Szerintem vagy két kilót benyomtak miközben trécseltek...

Ma még csak a lecukrozás történt meg (nagy fazék eperre kb. 70 dkg eritritet szórtam). Holnap elkezdem majd forralni, hozzáteszem a megpucolt és feldarabolt rebarbarát, egy kis citromlevet és talán egy kis fahéjat (ezt még kitalálom).

rebarbara és citrom

Elmostam az üvegeket is és feltettem forralni annyi ecetes vízben, hogy ellepje. Már hallom, hogy táncol a fedő, úgyhogy elzárom és kiszedem az üvegeket.

Folyt. köv. holnap.