Mángoldcsatni

Hétfőn ikra barátnőmtől kaptam egy csomó mágoldot a vicces piroszárút és sárgát. Nagyon szép, és története is van, mert egyszer rendeltünk ilyen magot Angliából, de nálam nemésnem kelt ki... Nem tudom, talán Kockapaciéknál igen? Már nem is emlékszem, olyan rég volt...

A levelek zöldjéből tegnap "spenótos" gnocchi készült, a szárát pedig már előző nap előkészítettem: összevágva római köménnyel, sóval, paprikával megpároltam. egy kisszűrőnyi lett, kb. 20 deka.

A terveim szerint augusztus végén részt fogok venni egy olyan eseményen, ami a világtól távol lesz, a civilizáció vívményai nélkül, és amíg a többiek a magukkal hozott befőtteket és lekvárokat eszik, nekem valami másról kell gondoskodnom az én speciális igényű szervezetem számára.
(Van ebben a posztban egy kis célzatosság: talán olvassa olyan is, aki hasonló cipőben jár, de fél. Ez ad neki egy lökést, mert látja: vannak akik elindulnak cukorbetegen is túrázni meg erdőbe meg zarándoklatra. ELVÁRT a tervezés, az átgondoltság, az hogy legyen B terv és menekülőút, de nem kell a világtól elzárkózni csak azért mert van egy állapot, ami az ami. - Van egy ismerősöm, aki cukorbetegen maratont fut, Balatonátúszik, mert neki ez jó. Megtervezi, megszervezi, de éli az életét. Aki nem éli az életét, az hiába tartja karbankordában a vércukrát... Szerintem ;) )

A csatni egy ilyen erdei étkezés része lesz majd. A mángoldszárak nem tettek ki egy adagot, úgyhogy másnap ugyanilyen fűszerezéssel cukkini pároltam és a végén üvegbe zártam és remélem nem romlik meg és jöhet velem.